Egy olyan időszakot élünk, amelynek nem ismerjük a forgatókönyvét. Az élet minden területén a bizonytalanság vesz körül mindenkit. Senki nem tudja, mit hoz a holnap. Mindenki elsősorban a saját és környezete egészségére gondol, miközben a gazdasági hatások sem elhanyagolhatók.
Az elmúlt hetekben rengeteg forgatókönyv lejátszódott a fejemben, mit tennék vezetőként, ha azt a terhet kellene cipelnem, ami most egy vezető vállára nehezedik. Gondolkodom és figyelek… Ma egy vezető legnagyobb kihívása a veszteségek minimalizálása úgy, hogy a munkavállalók bizalmát ne veszítse el. Ha egyáltalán megvolt…
A bizalom – többek között – a válságkezelés egyik alapja.
Mindenki aggódik a saját magánéletéért, a saját jövőjéért. Ma senki nem tudja a tutit. Szükség van egymásra, a közös gondolkodásra, a pánik csillapítására és mindehhez leginkább a bizalomra.
Van a stratégia és van
a taktika. A taktika azon lépések összessége, amivel megvalósítjuk a
startégiát. Igen, először a következő taktikai lépéseket kell tisztázni, a
holnap a kérdéses, hiszen amit az utolsó meetingen megbeszéltünk, már rég nem
érvényes… A taktika az, hogy meg tudjuk e oldani a home-office-t. A taktika az,
hogy a következő időszakban hogyan szervezzük meg a munkavégzést. A taktika az,
hogyan kompenzáljuk azt a munkavállalót, aki nem tud bemenni dolgozni, mert
közben a gyerekek sem tudnak iskolába menni. De egy vezetőnek már a stratégiát
kell újragondolni. Újratervezni nem tudja, mert sokismeretlenes egyenlettel
dolgozik, de a fejében már el kell kezdeni az új forgatókönyvek gyártását. Egy biztos, ahol a vezető szorosan
ragaszkodik a régi, és korábban megtervezett stratégia végrehajtásához, és nem
tud hátralépni egy lépést, és felülről nézni a vállalkozásra, és újratervezni,
ott sokkal nagyobb problémák alakulnak majd ki.
És mindemellett a legfontosabb: legyen az taktikai vagy stratégiai döntés –
a világos és folyamatos kommunikáció!
Még home office-ból is!
Vészhelyzetben ismerszik meg a jó vezető.
Több ismerősöm munkahelyét elsőként érintették az első nagyobb kormányzati döntések, azaz a veszélyhelyzet kihirdetése. Mivel az érintett szektorban a legtöbben teljesítménybérrel dolgoznak, ha leáll a termelés, nincs bevétel. Azaz aki nem dolgozik, ne is egyék.
Pánik, összeomlás, mi lesz most?! Ezek az első – érthető – reakciók. Várják, hogy a vezető mondjon valamit, szóljon hozzájuk. Értik, hogy jelen helyzetben ő sem tud semmit, de fontos számukra, hogy valakitől kapjanak egy visszajelzést a tervekről, hogy lássák, értsék mi történik a színfalak mögött éppen akkor, ami az ő holnapjukat is befolyásolja. Először csak a taktikai lépésekre kíváncsiak. Be kell mennem holnap? Mi lesz a jövő héten? Aztán alszanak rá egyet, és még egyet, akkor már őket is az érdekli, mi lesz hosszútávon.
Szóval kihirdetik a veszélyhelyzetet, eltelik néhány óra, és az említett vállalkozásnál jön az első e-mail. Nesze semmi fogd meg jól, hisz ugyanaz a szöveg megjelenik nemsokkal később a vállalkozás Facebook oldalán az ügyfelek számára is. Akiket valóban szintén meg kell nyugtatni, de elegendő e ugyanaz a kommunikáció kifelé és befelé? Ráadásul a kommuniké az operatív törzsre hivatkozik. Nem, a munkavállalók nem arra kíváncsiak, mit mond az operatív törzs. Arra kíváncsiak, mit mond a vezetőjük. De a többi néma csend. Egyesek megkörnyékezik személyesen a vezetőt, hárítás és lepattintás… Összegyűlik a csapat, levelet fogalmaznak, időpontot kérnek egy közös gondolkodásra. Öt nap telik el a veszélyhelyzet kihirdetése után, amikor kapnak egy sértődött levelet a vezetőtől, miért gondolják róla, hogy ő nem tesz semmit? Hosszasan sorolja a levélben, mennyi mindent tett eddig is a cégért és a dolgozókért… A levélben a következő taktikai lépéssel kapcsolatban tájékoztatást kapnak az emberek, a munkahely nyitva, be lehet menni dolgozni, vannak háttér-munkák, van olyan rég elmaradt feladat, ami nem érinti közvetlen a termelést (pl. raktártakarítás), azt meg lehet csinálni. Miközben az egész ország a maradjotthon hashtaget használja a Facebookon… De az emberekre bízza, bemennek e vagy sem… És a levele végén még felhívja a figyelmet, az emberek mostani döntésén múlik, hogy az eredeti(!) stratégiát meg tudják e valósítani. Miközben tudjuk, ha nincs bevétel, nincs fizetés se. A munkavállalók döntöttek. Nem dolgoznak. Otthon maradnak… A többi rosszabb, mint egy pánik.
A piacon kevés szereplős vállalkozásról van szó. A munkavállalók ki vannak szolgáltatva. De hogy térnek majd vissza egy olyan céghez, ahol a vezető nem kommunikál velük? Ahol a vezető nem képes stratégiát váltani, sőt rájuk és az operatív törzsre tolja a döntés felelősségét?
És amit a retailben látok…
Lassan arrafelé tartunk, hogy az egyetlen társadalmi személyes (nem online) kapcsolata az embereknek a bolti eladókkal lesz.
Amikor ezt a bejegyzést írom, Európa legtöbb országában már csak az alapellátást biztosító élelmiszerboltok, gyógyszertárak, dohányboltok nyitnak ki. A plázák már bezártak. Az éttermek, kávézók már lehúzták a redőnyt. Nálunk még nem, de közben egyértelműen látszik a vásárlószám zuhanás. A kereskedők és a boltok tulajdonosai részéről pedig a kétségbeesett marketing-akciók, amivel próbálják toborozni a vásárlókat… Sok retailes cégtől kapok hírlevelet. Sok márkának jelenik meg a hirdetése a Facebook hírfolyamban. A legtöbb az új akcióra, a készlethalmozásra invitál. Egyetlen olyan hirdetéssel sem találkoztam, hogy védenek meg engem, mint vásárlót, vagy leginkább a saját munkavállalójukat a jelenlegi helyzetben. Pedig mennyivel jobban bíznék bennük a jövőben…
És sajnos a retail területéről is kaptam több szomorú hírt ismerőseimtől: ha nincs árbevétel, nincs fizetés. Ha nem dolgozol, ha otthon kell maradnod a gyerekkel, oldd meg, legjobb esetben fizetés nélküli szabadsággal… Márpedig a kereskedelemben nagyrészt nők dolgoznak. Akiknek otthon kell maradniuk a gyerekekkel.
Emellett egy hete csak azt figyelem (sőt vadászom), milyen védelmet biztosítanak a munkáltatók a bolti dolgozóknak… Megállok minden bolt, pékség, étterem előtt, és kintről figyelem a dolgozók felszerelését, és leginkább megfigyelem a kasszák körüli helyzetet… Ahol a dolgozók pénzeket, tárgyakat fogdosnak. És azt is tudjuk, hogy egy kasszapult mindenhol kisebb mint egy méter… Elkeserítő higiéniai állapotokat láttam, és leginkább a “közértekben”… Sőt a “kedvenc” jelenetem, amikor a húsos pultnál az eladó kiszolgálás közben a csuklójával megtörölte az orrát…
Tudom, hiánycikk a fertőtlenítő zselé, tudom, nem egyszerű gumikesztyűt beszerezni… Tegnapelőtt végre vidáman kiálthattam fel a sarki bolt előtt, mert megláttam az első gumi-védőkesztyűt a pénztáros kezén. A fertőtlenítő zselés flakon ott van, – többek között azért is, hogy az önkiszolgáló pénztárgépek érintőképernyőjét minden vásárló után megtöröljék – de még senkit nem láttam, hogy használták volna… Valószínűleg ez a mozdulat lassítaná a bevásárlás folyamatát, kicsit hosszabb lenne a sor, de lehet, hogy megérné?!
Lassan arrafelé tartunk, hogy az egyetlen társadalmi személyes (nem online) kapcsolata az embereknek a bolti eladókkal lesz. Védeni kell a kereskedelemben dolgozó munkatársakat, de fel is kell őket készíteni arra, minden nap, minden reggel, sőt minden órában – mantraként – hogy ők hogy védhetik meg magukat, illetve a vásárlókat.
Szóval kedves vezetők, ha eddig nem építettek bizalmat, itt az idő. Nemsokára minden újraindul. De a mai napi tettektől függ, hogyan indul majd újra… Elég lesz e az, hogy sokan a kiszolgáltatottság miatt térnek majd vissza a munkahelyükre? Néhány hét múlva lesz e elég bizalom ahhoz, hogy minden visszaálljon a régi kerékvágásba? Egyébként tényleg jó, ha a régi kerékvágás mentén folytatódik majd minden?